Garaczi László Pompásan Buszozunk Elemzés
Amire viszont műfajilag nagyon is hajaz a Pompásan buszozunk, az az önéletrajz, amelyben a gyerek főhős kitalált barátja, Lemur Miki mozgatja a szálakat, akinek révén az elbeszélő egyszerre fokozza le magát (hiszen egy macskamajomról van szó a neve alapján) és kezdi meg az önmitizálást. Bónus Tibor részletesen elemzi, hogy a lemur miként bír közvetítő szereppel: egyrészt megképezi a különbséget a gyermek és a felnőtt perspektíva között, amivel megnyitja az emlékezés lehetőségét, és lehetőséget biztosít a két szólam humoros vegyítésére, másrészt a párbeszédet tanuló gyerek az ő alakján gyakorol, ami egyben metaalakzata is annak, ahogy az elbeszélői szólam különböző beszédmódokban nyilatkozik meg (akár egyszerre is). A lemur abban az értelemben is az emlékezés biztosítéka, hogy a felnőtt visszaemlékező rajta keresztül adja a nyelvet a gyereknek a megélt, de megfogalmazhatatlan emlékekhez. Ehhez társul egy archivárius beállítódás is, amely a pillanatot a maga nyelviségében és nyelviségével rögzíti.
Irodalom ∙ Garaczi László: Pompásan buszozunk
Vagyis úgy teremt rögzítő és rögzített között kapcsolatot, mint ahogy a nyelvi jelek érintkezésen keresztül hívják elő egymást: "Na, hagyjuk Ibolykát nyugodni, mondta egyre zabosabban. Ő zabos szokott lenni, anyu viszont pipa – vigyázz, pipa vagyok, kihúzod a gyufát! ". Az ilyesfajta logikai-érintkezési viszonyba viszont a regény bevezeti a történeti távlatot, mert – mint arra Bodor Béla is felfigyel – az emlékezés mindig verbalizált a Pompásan buszozunk ban. Amikor az elbeszélő rögzíteni akar egy szófordulatot a múltból, azzal úgy találkozik, hogy saját jelenkori nyelvén nyer hozzáférést egy valamikor már eleve megszilárdult formához, s ez a nyelvi széttartás juttatja az elbeszélő eszébe magát az emléket: "Kőszegi másnap beadvánnyal fordult az iskola igazgatóságához testi bántalmazás megtoroltatásának céljából ismeretlen, Bütyök alvilági nevű tettelkövető ellen. Szünetben nem hagyta el az osztálytermet, ami a világrend vészes felbomlására utalt, és amikor kihívták történelemből felelni, csak lélektelenül ledarálta a bécsi udvar fondorlatait. "
Mindössze benyomások, érzékfoszlányok alapján rendeződnek el a történések, amihez ráadásul nem valami szubjektív elbeszélésmód társul, hanem az elbeszélőn túli: az emlékezést maga a nyelv szervezi meg. Ahogy arra Alexa Károly felhívja a figyelmet, a Mintha élnél műfaji és szövegszerkezeti extravaganciájával szemben (a kórképtől a családi események leírásán keresztül a naplórészletekig) a Pompásan buszozunk sokkal rendezettebb formát mutat. Ennek oka lehet, hogy mind térbelileg, mind pedig szellemileg a szűkösség jellemzi az elbeszélés világát: a főszereplő gyerek ugyanazokat a belvárosi utcákat rója az otthon és az iskola között ingázva, és miközben az iskolát említésre sem méltónak bélyegzi, többet tudunk meg az ottani életéről, mint a családi mindennapokról. Hasonlóképpen, hiába vannak előreutalások a könyvben a katonaságra vagy egy berlini ösztöndíjra, látjuk, hogy a gyerek jövőképe semmiben nem fog különbözni az apatikus iskolás évektől. A Pompásan buszozunk ezért nem a nevelődési regények antitézise, mert semmifajta érintkezést nem mutat a műfaj szabályaival.
Total war three kingdoms magyarítás
- Darts 9 nyilas kiszálló variációk 2020
- Alacsony nátriumszint és a rák
- Meddig áll el a ftt tojás 2019
- Mikor kerülök sorra a covid oltásra
- Irodalom ∙ Garaczi László: Pompásan buszozunk
), illetve az iskolában hallott intésekkel felel (pl. "Na De Most Aztán Jól Figyelj"). Sőt, Lenin a legfontosabb személyiségelemmé változik egy-egy passzusban (pl. "Tausz Jutka Leninje a szerelem"). A még alakuló és a már rögzült nyelvállapot egymásra vetítése olyan kettős értést ( double entendre) követel meg, amely egyrészt a másként értésből fakadó iróniát jelenti, másrészt tükrözi a sorok közötti olvasás bevett praxisát a szocializmusban – éppen olyan szövegrészek beemelésével, amelyek hivatalos propagandaanyagok voltak, tehát nem bírtak ezzel a minőséggel, sőt unásig való ismétlésük miatt eredeti üzenetértékük már saját korukban is kikopott. Az így terebélyesedő nyelvi hálózat aztán kommentárok, elemzések vagy magyarázatok nélkül a közvetlen élményszerűséggel való szembesülés illúzióját nyújtja, ami viszont nagyon is mesterkélt: a múlt és a jelen közötti nyelvkapcsoló lemurkodás eredménye.
A 2010-es évek végére ötrészessé bővült Egy lemur vallomásai második kötete a Pompásan buszozunk. Míg az első, a Mintha élnél a születést és a gyerekkort idézte meg, addig ez egy igazgatói megrovás apropóján tár mozaikokat az iskolaévekből az olvasó elé. Az ezt követő Arc- és hátraarc (2010) katonatörténeteket beszél el, míg a Wünsch-híd (2015) magát az emlékezést tematizálja, és valójában az addig megjelent három kötet élményanyagából merít. Az ötödik, Hasítás (2018) c. kötet a legkonkrétabb és leginkább novellaszerű szerkezetet mutatja mind közül, a nyolcvanas éveket rövid történetekben beszéli el, hasonlóan Kemény István Kedves ismeretlen jéhez. A lemur-sorozat a posztmodern prózafordulatnak a kisprózában való térnyerése, amely a "Nagy kritikavita" második hullámát is kirobbantotta azzal, hogy miközben önéletrajzi fikciónak mutatta magát, szándékosan mellőzte a történetek összekapcsolását. Továbbá megakadályozta a nagyon konkrét tárgyak és alakok révén felidézett múltbéli élmények referencializálhatóságát.