Az egyik városban vettek maguknak egy házat, és szép kertet rendeztek be. A hír az egész városban elterjedt Aranyhajról és Aranycsillagról. Nem is tudták, hogy nincsenek már messze a szüleiktől, mert éppen ez volt az a város, amelyikben az ő szüleik uralkodtak. A király öreg anyja is meghallotta a hírt a két gyerekről, s a nevükből kitalálta, hogy kik is lehetnek ők, hiszen az arany hajszálakat és az arany csillagokat észrevette, amikor bepólyázta őket. Átöltözött és elment hozzájuk ez a boszorkány. Nagyon kedveskedett, mindent csak dicsért. - Oh, milyen szép a lakásotok, és ti magatok is, madárkáim, milyen fiatalok, szépek vagytok. Szívecskéim, szeretném megnézni a kerteteket is. Kislányom, hallottam, hogy nagyon szép, legalábbis ezt mesélik. Amikor kivezették, kétszínűsködve így szólt: - Oh, milyen pompás! Báránykám, talán a legszebb virágokat neveled? És te, Aranyoskám, az összes fát ilyen jól gondozod? Csibém, nagyon szép a kert, de ha minden fán csengettyűk lennének, milyen szépen szólnának!
- És hol lehet azt megfogni? - Szívecském, ott fenn, a hegyen, a hátulsó kis kunyhóban, a kemencén ül. Miután ezt mondta, kiment nevetve magában: "Most egyikük minden bizonnyal elpusztul. " Amint a boszorkány lassan elment, Aranyhaj rögtön mondja: - Meg kell szereznem azt a madarat. A nővére, amennyire csak tudta, próbálta lebeszélni róla, de hiába. Másnap reggel, amikor felébredt, megint mondja a testvérének: - Kedvesem, ne menj el! Annyira fáj a szívem. Ma éjjel olyan furcsát álmodtam rólad. Testvérkém, kérve kérlek, maradj itthon! De az nem fogadott neki szót. Reggel felszaladt a hegyre, a szerencsétlensége elébe. Mivel volt ideje, a kertben lassan ment, nézegette a fákat és a virágokat, aztán a fejét lehajtva bement a házba. Ott, az első helyiségben olyan szép dolgokat talált, hogy nem tudott betelni velük. A másodikban szép ezüst‑ és aranyedények voltak, a harmadikban egy rajz, a negyedikben szép ruhák, az ötödikben pénzérmék és drágakövek. Mindent meg akart nézni, ezért hosszan elidőzött.
- És hol szerezhetjük meg azokat? - kérdezte azonnal Aranyhaj. - Tudod, ott a hegyen tele van velük egy kert, csak egyet kell elhozni. Éjjel benövi az egész kertet. Akkor aztán lennének csengettyűitek, angyalkáim! Miután így beszélt, lassan eltávozott, mint a szárazság, hátra hagyva a nyomait. A gyerekeket egyenesen a halál karjába küldte, mert azt a kertet ott a hegyen elvarázsolták a boszorkányok, és az, aki egyetlen másodpercnél tovább maradt, soha többé nem juthatott onnan ki, fává változott. Az öregasszony távozása után a testvérek egyre csak arról beszéltek, hogy mit is kellene tenniük. Aranyhaj így szólt: - Én elmegyek egy ilyen csengettyűért. - Ne menj, ne menj! - tiltotta meg neki a nővére. - Ki tudja, hogy mi történhet ott teveled. - Ne beszélj többet, elmegyek, és kész! Én semmitől sem félek. - Akkor legalább gyorsan gyere vissza, ne maradj ott sokáig - könyörgött a nővére. Korán reggel felkelt, felszaladt a hegyre, eljutott a szép kerthez, ami végtelenül nagy volt. Lábujjhegyre állva leszakított egy kis csengettyűt, és hátra sem nézve futott, mint a szélvész, le a hegyről haza.
A királynénak lánya, szép, mint a nap, született. Az öreg királyné a csecsemőt a folyóba vetette, és a bölcsőbe egy bepólyázott macskát tett. A király megharagudott a feleségére. A királyné kétségbeesett, és nem szült több gyereket, az emberek pedig azt beszélték, hogy ő egy szörnyű boszorkány. De azon az éjjelen, amikor megszületett a fiú, egy ember, aki a sötét tengeren halászott, meghallotta, hogy valahol egy gyerek sír. Odaevezvén meglátta az úszó ládát: kifogta, és egy kisgyereket talált benne. Boldogan sietett haza, hogy megmutassa a feleségének, és amikor eljutott a házukhoz, megkérdezte: - Találd ki, mit hozok a ládában! Amikor a nő nem tudta kitalálni, a férfi kinyitotta a ládát, megmutatta az alvó csecsemőt. - Te nem adtál nekem gyereket - mondta. - De én most hozok neked legalább egy talált gyereket. Miután kibontották, szép pelenkát, vásznat és a láda alján sok pénzt találtak. Amikor alaposabban megnézték a gyereket, a füle fölött találtak három arany hajszálat, ezért elnevezték Aranyhajnak, és a saját fiukként nevelték, de a pénzt és a pelenkákat a ládában elrejtették e szavakkal: - A pénzre nincs szükségünk, hiszen megvan a kenyerünk, és még ennek a gyereknek is jut.
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki más lányt nem akart feleségül venni, mint a legeslegszebbet és a legeslegjobbat. Bemutattak neki egy olyan szép, aranyhajú lányt, hogy ha őt nézed, nem tudsz betelni vele. A király beleszeretett, majd feleségül is vette, az öreg, gonosz anyja ki nem állhatta, a legszívesebben elvarázsolta volna, mint hogy eltűrje a saját házában. Eltelt egy idő, és a fiatal királylánynak nagyon szép fia született. Az öreg királyné bepólyázta a gyereket, mintha a bölcsőbe akarná fektetni, de valójában egy dobozba tette, letakarta, és elvitte a folyóhoz, ott rátette a vízre, a folyóra bízta. A bölcsőbe pedig a gonosz öregasszony egy bepólyázott macskát tett. Reggel, amikor bejöttek a szülőszobába, mindenki meglepődött, hogy ilyen szőrös a csecsemő. Amikor kibontották a pólyát, meglátták, hogy az egy macska. A királyné nem tudta, hogy mit is mondjon. Az öregasszony hallgatott, de hamarosan elhíresztelte, hogy a menye boszorkány, és macskát szült. A következő évben ugyanezt tette.