Jobb esetben csak leperegnek a vászonról, rosszabb esetben viszont nevetségessé teszi a jelenetet. Sajnos Szabó filmjében elég sok példát találunk az utóbbira: olyan párbeszédeket, amikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Komolyan venni lehetetlen, nevetni rajta túl kínos. Nem érdemes sokat lamentálni rajta, mindenki tudja, hogy nincs könnyű helyzetben a magyar filmipar. Szabó adaptációja ugyan becsalogat majd egy adag nézőt a mozikba (elsősorban a húzóneveknek köszönhetően), de minőségi változást nem tud hozni. Ezért aztán nehéz valamit is kezdeni Az ajtó val. Az ember szíve megszakad, mert szereti a regényt, szereti Szabó Istvánt és kétségbeesetten szeretné, hogy jó legyen ez a film. De jó film helyett másfél óra szépelgő anekdotázást kapunk, ami nemhogy egy Szabó Magda-adaptáció, de egy bármilyen film iránti elvárásainkat sem elégíti ki. Olyan ez, mint Emerenc ajándék porcelánkutyája: csak giccs, nem igazi.
1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 2000-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és irodalmi osztályrendes tagja lett. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek.
Megvannak a civilizációs csecsebecsék is mint a feszültség forrásai. Csak amíg a regény idején, a '60-as években a hűtőgép és a kenyérpirító volt újdonság a falusi asszonynak, addig most a kapszulás kávéfőzőtől és a távirányítású fűtéstől készül ki. A generációs vagy falusi-városi különbségeket ugyanakkor nem mindig a maguk természetességében mutatja be a rendezőnő, és ez jelentősen ki tudja zökkenteni a nézőt. Amikor az idős asszony azt mondja: " el tudom látni magam, nem kell segítség " – valóban látjuk a napi munka barázdáit az arcán, és kicsit megértjük, milyen szégyen egy idős falusi gazdasszonynak a házvezetőnő. Már-már kínosan pongyola azonban az olyan jelenet, ahol a jómódú doktornő iPadről olvassa fel a világ bulvárhíreit kétkezi munkához szokott anyának, és nem érti: miért szereti jobban az anyja az újság szagát. A két nő közötti nyilvánvaló különbséget nem lehet elintézni Kate Middleton terhességi pletykáival. Ahogy a kalitkába zárt madár szimbóluma is túlságosan direkt. És éppen ez a felületesség a legnagyobb gondja a filmnek.
Hosszú dilemma előzte meg a döntést, de végül kihagytam ezeket a momentumokat, amelyek a rideg szeretet múltbeli okait megmutatják. Ezzel a nézőre bíztam, és azt látom, hogy többnyire mennek vele és odagondolnak a háttérbe dolgokat. Miért is választottam ezt? Mert nagyon nehéz filmművészileg megmutatni, csupán pillanatokra felvillantani a probléma eredőjét úgy, hogy ne a felszínen kapizsgáljuk. Volt ebben az írás során egy kis vita köztünk, hiszen többen hiányolták a filmből ezeket a magyarázatokat. Felmerült, hogy a mában játszódó történet közben hosszabb flashbackekkel, ne csak érzet szinten jelenjen meg a múlt, de ezt elvetettük. A narráció meg végképp nem illett volna a munkámhoz, végül nem nagyon maradt eszköz, hogy megmutassuk a múltat. Változatlanul azt mondom, hogy nem ezen áll vagy bukik a film és mind a nézői, mind a fesztiválsikere visszaigazolta, hogy megy vele a néző, értik és sokan szeretik a Pilátust A film közepén egy kurta párbeszéd hangzik el: az idős asszony megkérdezi a lányát: Iza, szeretsz te engem?