A család lassan szétmorzsolódik, és Kyának egyedül kell megbirkóznia a teherrel, amit a magány és elzüllött apja jelentenek számára. Ahogy telik az idő, lassan elkezdünk belelátni kettejük ambivalens kapcsolatába. De ezen a civilizálatlan helyen bizony sokszor a vadon törvényei uralkodnak. Köztudott, hogy aki jót akar magának, nem merészkedik a "mocskos, iszákos lápi népség" közé… A mocsárban egy holttest hever: ezzel a vészjósló képpel indít a regény prológusa. 1969-et írunk, a tett színhelye egy tűztorony. Az áldozat neve Chase Andrews. Megkezdődik a rendőrségi vizsgálat. Vajon baleset történt? Vagy lehetséges, hogy gyilkosság? Ha a történet ívét ábrázolni akarnánk, V-alakot kapnánk. Az események mindvégig két szálon futnak, melyek a regény végére érnek össze. A fejezetek felváltva tárják fel előttünk Kya életének alakulását 1952-től, vagyis hat éves korától kezdve, és a haláleset utáni nyomozás állomásait. A kettőnek látszólag semmi köze nincs egymáshoz, ám ahogy egyre mélyebbre ássuk magunkat a cselekménybe, ráébredünk, hogy több a kapcsolódás, mint gondolnánk.
A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel. Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt... Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő "Lápi lányra" terelődik.
Elvétettük a ritmust. Körülvéve a kényelmünket szolgáló technikával, az ismeretszerzés korlátlan lehetőségét kínáló eszközökkel, elborítva munkával valahogy elvétettük a természet ritmusát – ez járt az eszemben az Ahol a folyami rákok énekelnek olvasása közben. Delia Owens regényének főszereplője, Kya ugyanis egészen másképpen van ezzel, valóságosan együtt él és lélegzik a földdel, a láp és a lagúnák káprázatos növényeivel, a közönséges és a ritka madarakkal, a szarvasokkal. Hozzájuk hasonlóan mozog, menekül, rejtőzködik. Az élővilág tartja őt életben, az tanítgatja a társas élet törvényszerűségeire. Ebben a világban nyugodt és felszabadult. Az észak-karolinai kisvároshoz közeli lápon élő családok nincsenek pontosan nyilvántartva, így mintha nem vonatkoznának rájuk a törvények, és ez a végtelen szabadság érzését nyújtja. Azonban éppen ez a szabadság rekeszti ki őket a társadalomból. A hatóságokat nem érdekli, hogy az alig hatéves kislányt egész családja elhagyta, egyedül él a lápi viskóban.